Köszöntünk az ELSA Hungary weboldalán!

"Egy igazságosabb világ létrejöttének előmozdítása, amelyben az emberi méltóság és a kulturális különbözőségek tiszteletben tartása megvalósulhat."

A Szövetség célja az egyetemi jogi oktatást kiegészítő gyakorlatorientált programok támogatása és szervezése, ahol a résztvevők a modern piaci igényeknek megfelelő tudást kaphatnak. Továbbá olyan nemzetközi tudományos és kulturális eseményeken való részvétel és ilyen események szervezése vagy szervezésének segítése, ahol résztvevők tanulhatnak más országok kultúrájáról, jogi rendszeréről és oktatásáról elősegítve a joghallgatók közötti nemzetközi együttműködést

A Szövetség továbbá támogatja a magyarországi ELSA csoportok tevékenységi körébe tartozó célok megvalósítására irányuló kezdeményezéseket. Ennek megfelelően folyamatosan kapcsolatot tart a helyi szervezetekkel, segítséget nyújt a felmerülő gondjaik megoldásához, képviseli azokat az ELSA International és más országos ELSA csoportok felé.

Lépj be gyakornoki programunkba!

Az ELSA szervezete:

43 országos tagszervezet

Az ELSA immár 43 országban van jelen, mely országok különböző tematikájú eseményeken vesznek részt.

60.000 joghallgató világszerte

Az ELSA tízezres nagyságrendű joghallgatói számát növelik különböző országok, Nagy-Britanniától Azerbajdzsánig.

432 jogi kar világszerte

Az ELSA jogi karjai az országos szervezetek kisebb csoportjait, az úgynevezett helyi tagszervezeteket alkotják. Az esetek többségében  ők valósítják meg az ELSA rendezvényeit.

6 jogi egyetem Magyarországon

Magyarországon 2023-óta minden jogi kar rendelkezik ELSA tagsággal, legfiatalabb tagként az ELSA Debrecen jött létre.

480 magyarországi joghallgató

Magyarországon a 6 jogi egyetemről összességében már több mint 400 joghallgató ELSA tag

4 évtizedes múlt

Az ELSA 1981-es alapítása töretlenül működik. Öt joghallgató alapította az együttműködés jegyében, Ausztriából, Magyarországról, Lengyelországból, és Nyugat-Németországból.

Csatlakozz az ELSA közösségéhez

GYIK

1. Mit jelent az ELSA Magyarország?

Az ELSA, European Law Students Association, egy nemzetközi, országos, valamint helyi szinteken is működő szervezet. Az ELSA Magyarország jelző azt jelenti, hogy szervezetünk felel a Magyarországon lévő összes ELSA szervezetért, továbbá minden magyar ELSA tag képviseletéért nemzetközi szinten is.

2. Mit csinál az ELSA?

Az ELSA tevékenységét két fő funkcióra lehet osztani: szakmai programokra, valamint közösségépítésre. A szakmai programok közé tartoznak az ELSA által szervezett jogi tematikájú előadások, perbeszédversenyek, jogeset megoldó versenyek, külföldi szakmai programok, hazai gyakornoki lehetőségek és még sok más. Emellett a szervezet fő célja a közösségépítés is, melyet a szakmai programokon túl, hazai és külföldi közösségtalálkozókon keresztül valósít meg.

3. Hogyan lehetek ELSA tag?

Bármely helyi tagszervezethez való csatlakozással ELSA tag lehetsz. A jelentkezéshez kattints a főoldalon lévő csalatkozás gombra!

4. Van-e bármi kötelességem ELSA tagként?

A tagok legfontosabb kötelessége a helyi tagszervezetük felé a tagdíj megfizetése, mely jelenleg 3-4000 forint/félév között van, tagszervezettől függően. A tagdíj összegéről a tagok maguk szavaznak a helyi tagszervezet közgyűlésén. A tagok kötelességeiről részletesen a helyi tagszervezetek Alapszabályai rendelkeznek, melynek alakításáról szintén a tagok maguk döntenek a helyi tagszervezet közgyűlésén. 

5. Tagként kötelező részt venni az ELSA programjain?

A programokon való részvétel nem kötelező tagok számára.

6. Egyéb kérdésem van!

Amennyiben egyéb kérdésed van, jelezd bármelyik elnökségi tagunk felé, akikről az "ELSA Magyarország csapata" fül alatt találhatsz információkat, valamint emailes elérhetőségüket.